Juhász Gyula: A tápai Krisztus
A tápai Krisztus
Az ország útján függ s a földre néz,
Arcán szelíd mosoly a szenvedés.
Arcán szelíd mosoly a szenvedés.
A falu népét nézi csöndesen,
Amint ballagva munkából megyen.
Amint ballagva munkából megyen.
Az ősi népet, mely az ősi föld
Zsellére csak és várja az időt,
Zsellére csak és várja az időt,
Mikor saját portáján úr leszen,
Mikor az élet néki is terem.
Mikor az élet néki is terem.
A magyar Krisztus, a falusi szent
Hiszen nekik is megváltást izent.
Hiszen nekik is megváltást izent.
Olyan testvéri áldással tekint
Feléjük és bíztatja híveit.
Feléjük és bíztatja híveit.
Feje fölött a nyárfa is magyar,
A fecske is és egy a zivatar,
A fecske is és egy a zivatar,
Mely őt paskolja s a falut veri
És folyton buzgó öt szent sebei
És folyton buzgó öt szent sebei
Nem a magyarság sorsát hirdetik?
És ki segít már, ha ő sem segit?
És ki segít már, ha ő sem segit?
