Juhász Gyula: Stanza
Írok szerelmet, írok végzetet,
Bennem dalolnak város, tenger, erdő,
Múlt és jövendő versemben remeg.
Írok szelíden, szilajan, merengőn
Az ismeretleneknek levelet,
Vigasztalást és szenvedést izenve,
Mint a palackot küldve tengerekre.
Míg künn a nyári nap aranya rátok
Esőzik, szőke asszonyok s akácok!