Juhász Gyula: Szonettek Finikének
Elnézem követét, a levelet,
Amely egymásra hull szelíd merengőn
És várja, míg a tél is közeleg.
Reménye, vágya: vándor madarak,
Más tájra szálltak, hol csak álmainkban
Virul tavasz a boldog hant alatt.
És szomorún lehajtom fejemet
Örök párnámra, mint a levelek.
S két meleg karnak ölelése még
Ott lenn a mélyben is örökre véd!
Halál vigyázza. Minden hervatag.
A rózsa és a szerelmes tekintet
Egy sírba hullnak és elomlanak.
Hogy tűnt perc méze boldogít tovább
S bár letaroltan állanak a kertek,
Megőrizzük múlt május mámorát.
Én elviszem a síri nyugovóra
S az örök éjben is hevítni fog.
S idők végéig áldott lesz neved.
Mivel szerettél és szerettelek!