Juhász Gyula: Matuzsálem
Matuzsálem
Csak üldögélt s elnézte a világot,
Az embernyájat és mint nő e nyáj.
És mindig új jött s mind a földbe szállott,
Ő éveit rég nem számolta már!
Az embernyájat és mint nő e nyáj.
És mindig új jött s mind a földbe szállott,
Ő éveit rég nem számolta már!
Oly messze ment már a sok ifjú hajnal,
Mikor szívében még tavasz derült,
Rogyó inakkal és hajlott alakkal
Ő a ráváró sír szélére ült.
Mikor szívében még tavasz derült,
Rogyó inakkal és hajlott alakkal
Ő a ráváró sír szélére ült.
Tűnődve hallgatott s kereste rég
Elmúlt dalok elnémult ütemét,
Ha ifjú párok vígan énekeltek!
Elmúlt dalok elnémult ütemét,
Ha ifjú párok vígan énekeltek!
De nem találta és ámult nagyon,
Ha gyermeket látott arany napon.
Nem tudta már, hogy ő volt rég a gyermek.
Ha gyermeket látott arany napon.
Nem tudta már, hogy ő volt rég a gyermek.
