Juhász Gyula: Immortel
Némán heverve hallgatom szünetlen,
Hogy az eső kopog az őszi csendben
S hogy nő szívemből égő, vad virágom,
Kísértetes estéken egy keresztre,
Mely nékem is nyugalmat hoz s az élet
Kínját megváltja: gondolj kedvesedre.
Szeretni és gyűlölni, halni, élni,
Kinek a léte rabság, sírja börtön,
Szivárvány hídján boldogan dalolva
S nem hervadó rózsát fon homlokodra.