Juhász Gyula: Nefelejcs
Mikor a bánat éje oly sötét,
Mikor oly zordon és oly még magányunk
S vihar veri vén erdőnk üstökét!
Madara voltál s elszálltál tova,
Most már csak hamvadó emlékezetben
Csillog szíved nótája, mosolya.
Víg ajkadon rónáink tengerének
Ezer dalt termő aratása csengett:
Mikorra térsz meg ifjan, szépen, újra,
Magyar derű, magyar kedv: Blaha Lujza!