Juhász Gyula: Addig is...
Szűkös szobámban fönn virraszt velem,
Elindulok a képzelt utazásra,
Az őszi szélben szálló fellegen.
S a többiek, sok kedves, régi táj,
Fölrémlenek ragyogva és borongva,
Mind, ami szép volt és mind, ami fáj.
Kitűzöm némán tornyaik felett:
A jó remény rózsákat hint reájuk
És nefelejcset az emlékezet!