Juhász Gyula: Szakolca
Szakolca
Emlékek alkonyi arany porán át,
Hogy megszépültél csöndes, kis falucska,
Úgy éltem benned, jól rejtőzve, árván,
Mint remete, kit táplál mélabúja.
Mint őszirózsa, nyílt a szomorúság,
Mint viola, úgy virított a bánat
És a magány és sóvárgás belengte
Mint enyhe tömjén mindíg a szobámat.
S ha kútra mentek esténkint a lányok,
A vágyaim a távolokba mentek,
Csak álmaid maradtak. Halványan
Meglátogatnak, mint kísértetek
És mire ébredsz, járnak más határban
S te újra csonka, béna vagy, beteg.
A gyermekség foszlányai lebegnek
Körötted, mint ökörnyál a mezőn.
Hogy megszépültél csöndes, kis falucska,
Úgy éltem benned, jól rejtőzve, árván,
Mint remete, kit táplál mélabúja.
Mint őszirózsa, nyílt a szomorúság,
Mint viola, úgy virított a bánat
És a magány és sóvárgás belengte
Mint enyhe tömjén mindíg a szobámat.
S ha kútra mentek esténkint a lányok,
A vágyaim a távolokba mentek,
Csak álmaid maradtak. Halványan
Meglátogatnak, mint kísértetek
És mire ébredsz, járnak más határban
S te újra csonka, béna vagy, beteg.
A gyermekség foszlányai lebegnek
Körötted, mint ökörnyál a mezőn.
