Juhász Gyula: A bukott angyalok
A bukott angyalok
Szemükben még az isteni egeknek
Visszfénye csillog egyre elhalóbban,
Fülükben még zsong a kerúbseregnek
Örök dalából egy sor. Lenn a porban
Még emlékeznek tündöklő napokra,
Melyek mögöttük zengve elmaradtak,
Mint az álomderűs mennyei pompa,
Mitől mindig ragyog az égi ablak.
Most hullanak hidegbe és sötétbe,
Mindég mélyebbre, néma dacban égve
És arcukat kezükkel eltakarják,
Mert látni Őt már többé nem akarják,
Az éj kell nékik, a világtalan,
Melynek szívükben komor mása van.
Visszfénye csillog egyre elhalóbban,
Fülükben még zsong a kerúbseregnek
Örök dalából egy sor. Lenn a porban
Még emlékeznek tündöklő napokra,
Melyek mögöttük zengve elmaradtak,
Mint az álomderűs mennyei pompa,
Mitől mindig ragyog az égi ablak.
Most hullanak hidegbe és sötétbe,
Mindég mélyebbre, néma dacban égve
És arcukat kezükkel eltakarják,
Mert látni Őt már többé nem akarják,
Az éj kell nékik, a világtalan,
Melynek szívükben komor mása van.
