Juhász Gyula: Panasz
Panasz
Dísztelen ének ez, mint a kopár halom,
Hol névtelen halott virrasztja a telet,
Mint csörrenő haraszt a régi temetőn,
Melynek lakói már rég nem kísértenek.
Hol névtelen halott virrasztja a telet,
Mint csörrenő haraszt a régi temetőn,
Melynek lakói már rég nem kísértenek.
Dísztelen ének ez, mint a hamuszínű
Alkonyi fellegek november elején,
Mint ódon omladék, melyen egymaga ül
A csöndes feledés, mint egykor a remény.
Alkonyi fellegek november elején,
Mint ódon omladék, melyen egymaga ül
A csöndes feledés, mint egykor a remény.
Dísztelen ének ez, halottas, elhaló,
Magát siratja itt magában valaki,
Mint a nappali hold, oly szürkén bágyadó,
Mint hulló levelek halk koppanásai.
Magát siratja itt magában valaki,
Mint a nappali hold, oly szürkén bágyadó,
Mint hulló levelek halk koppanásai.
Dísztelen ének ez, a semmiségbe megy,
Mint a füst. Néma vád, vigasztalan panasz,
Nem fogják érteni a boldog emberek,
De mindegy neki már, örökre mindegy az.
Mint a füst. Néma vád, vigasztalan panasz,
Nem fogják érteni a boldog emberek,
De mindegy neki már, örökre mindegy az.
A börtön mélyiből lehet szabadulás,
A halál éjiből föltámadás lehet,
De, én lelkem szegény, a lassú pusztulás
Rabja, halottja te, ki ad békét neked?
A halál éjiből föltámadás lehet,
De, én lelkem szegény, a lassú pusztulás
Rabja, halottja te, ki ad békét neked?
A költő mondja e dísztelen éneket,
Költő, elátkozott, költő, elkárhozott,
Már régen daltalan, régen reménytelen,
Beteg madár, aki álmában felzokog.
Költő, elátkozott, költő, elkárhozott,
Már régen daltalan, régen reménytelen,
Beteg madár, aki álmában felzokog.
