Juhász Gyula: Móra Ferencnek
Úgy járom én a furcsa kertet,
Amely életnek hívatik,
Keresek benne valakit,
Aki szemének bársonyával
És hangja meleg aranyával
Mint rég, megint elandalit.
Két meghitt, régi cimbora,
Ki együtt harcolt, álmodott,
Kiket, mint minden álmodót,
Sokszor fölébresztett az élet,
Mikor vetésük semmivé lett.
Van egy sarok, hol meghúzódom
S megint találkozom veled.
S ha mosolyogva kérdezed,
Mi újság? Én azt felelem:
A nap alatt nincs semmisem.
Az élet és mint a betűid,
Oly rejtelmesek útjai,
Míg újra látunk valakit,
Aki szemének bársonyával
És hangja meleg aranyával
Mint rég, megint elandalit.