Juhász Gyula: Remeteség
Remeteség
A szakolcai dombokon
Fiatal voltam egykoron.
Oly édes volt a bánatom,
Hogy dallá csordult ajkamon.
Fiatal voltam egykoron.
Oly édes volt a bánatom,
Hogy dallá csordult ajkamon.
Olyan egyedül éltem én,
Hogy egész világ volt enyém,
Egész világ szép temető
És benne álom, mese, nő.
Hogy egész világ volt enyém,
Egész világ szép temető
És benne álom, mese, nő.
Ha jött a téli alkonyat
S elmosta mind a dombokat,
Úgy borult árvasága rám,
Mint remetére a magány.
S elmosta mind a dombokat,
Úgy borult árvasága rám,
Mint remetére a magány.
