Juhász Gyula: ÉNEKEK ÉNEKE
1, 15-16. | Szép vagy, szerelmesem, te édes, |
Az ágyunk is virággal ékes, |
2, 2-3. | Mint liliom a tövisek közt, |
Olyan a rózsám a szüzek közt, |
Mint almafa erdei fák közt, |
Olyan a párom sok leány közt. |
2, 10-14. | Kelj fel, szerelmem, gerlicém, |
Elmúlt a zápor és a tél, |
Virágok bújnak föld alól, |
Szőlő virul, madár dalol, |
Kelj fel, szerelmem és siess, |
Galambom szirtek közt, figyelj, |
Mutasd orcádat már nekem, |
Hadd igya hangodat fülem, |
Mert a te szavad édes |
És a te orcád ékes! |
4, 1-3. | Mily szép vagy, ó én szép arám, |
A szemeid galambszemek |
És benned kincsek rejlenek. |
Hajad, miként a kecskenyáj, |
Mely Gileád hegyére megy |
És fogaid fehér sereg. |
Bíbor szalag az ajkad, ó lány, |
Gránátalma gerezdje orcád! |
4, 5. | Mint iker kecske liljomok között, |
Olyan két emlőd hóöled fölött! |
4, 11. | Méz és tej van a te nyelved alatt |
S ruhád illata mirrha illata. |
Bezárt kert vagy, húgom, jegyesem, |
Lezárt kútforrásom vagy nekem! |
4, 16. | Kelj, északi szél és jöjj, déli szél |
És kertem illatát vidd messzi szét! |
5, 2. | Én alszom, de szívem vigyázz, |
Szerelmes zörgetőm beszél, |
Nyisd ki húgom és szeretőm, |
Galambom, szeplőtlenem, |
Mert harmattól ázott fejem |
És éji záportól hajam! |
5, 3-5. | Köntösömet már levetettem, |
Mint öltözzem megint ruhámba, |
Miért szennyezzem föld porával, |
Mikor megmostam már a lábam? |
Szerelmesem kezét bedugta |
A nyíláson és én remegtem, |
Fölkeltem, hogy ajtóm kitárjam |
S a mirrha csillogott kezemben. |
8, 8. | Kicsi a húgunk, nincsenek |
Emlői néki még, |
Mi lesz vele, ha egy napon |
Megkérik a kezét? |