Juhász Gyula: PUSZTÁK
PUSZTÁK
Sívó sivatagban
Bolyongok magamban -
Pedig itt köröttem
Egész emberraj van.
Ó, de mit ér nekem
Vadidegen ember,
Hogyha egy sincs hozzám
Igaz szeretettel.
Elboruló szívvel
Bolyongok magamban,
Emberrengetegben,
Sívó sivatagban.
Bolyongok magamban -
Pedig itt köröttem
Egész emberraj van.
Ó, de mit ér nekem
Vadidegen ember,
Hogyha egy sincs hozzám
Igaz szeretettel.
Elboruló szívvel
Bolyongok magamban,
Emberrengetegben,
Sívó sivatagban.
Jártam én valaha
Tengerszéles pusztán,
De ott a jó Isten
Nyílt ege borult rám.
Lemosolygott hozzám
Fényes napszemével,
Pacsirta köszöntött
Nyájas énekével.
Megcsókolt a rónák
Hűs szellője lágyan,
Megfürdött a lelkem
Örök ifjuságban.
Tengerszéles pusztán,
De ott a jó Isten
Nyílt ege borult rám.
Lemosolygott hozzám
Fényes napszemével,
Pacsirta köszöntött
Nyájas énekével.
Megcsókolt a rónák
Hűs szellője lágyan,
Megfürdött a lelkem
Örök ifjuságban.
1902
