Kaffka Margit: NEM HISZEK
Tarlott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve űzött őszi sugarat.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak,
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.
Mégis egész tündérország befért.
- És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se húnyt reményeket siratni még.
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.