Kaffka Margit: EGY KIS ROMANTIKA
Sok asszony csügg szaván,
Megint az apród szerepel, a régi,
S a szép királyleány.
A fiu kinn dalolt,
Nem látta más, csak a diszkrét öreg,
A teliképű hold.
Nem látta, csak a hold, -
Megtudta mégis a király, kinek
Vad, kemény szíve volt.
Fejére, - iszonyút.
Sötét börtönfenékre küldi őt,
A halovány fiút.
- Szólott a zord király:
- Ama börtönbül két ajtó viszen,
Mindkettőn könnyű zár.
Válasszon, - akarom!
Az egyiket, ha nyitja, - nászruhában
Várja legszebb rabom.
Egyházfi, mátka, pap, -
Új szerelem úgy vezekli a régit,
Mire feljő a nap.
Mindenben egyező, - -
Ám halálok halála várja menten,
Ha oda nyit be ő.
És rajta könnyű zár, -
Ám ott, megette, - vakmerő fejére
A pallos éle vár.
Virraszt szegény gyerek.
Ez a pokol legrémesebb talánya!
Ki oldja, - fejti meg?
Jaj! Mittévő legyen?
- És a királyi hölgy sem alhatik
A lágy hóselymeken.
Maradhat-e talány? -
Pirkad a reg, - és ablakáho' surran
A szép királyleány.
Bár tömlöcéj fedi?
- A szép bűntárs a börtön ablakán
Kopogva, - int neki.
- Kiváncsiak nagyon? -
Eddig az én mesém. Önök a többit
Fejtsék meg asszonyom!
És néma a szalon -,
Csak egy kínai bólint, vigyorog
Porcelán asztalon.
- Megmenti, tudom én!
S ha ifja egybekelt a rableánnyal,
Maga zárdába mén.
Ám úgy még nemesebb,
Ha búcsú nélkül, nyomtalanul tün el,
Égő szívén a seb. - -
Azért a lány - marad,
Mért adnók fel a szerelem jogát,
Egy - házasság miatt.
És szól sietve: Nem!
Ezerszer inkább halva tudjam én,
Minthogy másé legyen.
A hintaszék ölén, -
S hazudja: - Ah - halálba küldeném,
S meghalnék véle én.