Karinthy Frigyes: Somlyó Zoltán MEÁKON ÉS NÉGY LEVEGŐN ÁT
MEÁKON ÉS NÉGY LEVEGŐN ÁT
Mea, te abroncs életem fölött,
Te színes abroncs, mit vásott kölök
Egy őszi estén símogat puhán.
Kilép, a lelkem ablakán kering
És két kezemen úsznak kék erek,
Mea, te csont, te gáz, te kék hering.
Két lomha ló lihegve átölel.
Mea, te régi kence egy vason,
Mea, te sors, te cső, mely nem dől el.
Mea, te régi, fáradt rézkapocs,
Mea, te gépalkatrész, te bélyeg,
Mea, te Porzsolt, Mea, te Pakots.
Mea, te csészén rajtmaradt tea,
Mea, te tölgyfamívü vaskerék,
Mea, te Antal, Mea, Te Mea.
Te Remea, te kontra és pagát. -
Így szólt a költő, az elátkozott.
S egy verssorára felköté magát.