Karinthy Frigyes: Újabb részletek Dante "Poklá"-ból
98. | ...mert ekkor velőtrázón és veszettül |
Egy orditást hallottunk mind a ketten |
Hogy majd fülem dobja repedt meg ettül. |
99. | A mélybe néztem s menten észrevettem |
A lelket, mely most kínjában tekergő |
Tagokkal kúszott, majd megállt meredten |
100. | Ép szembe vélem, hol a tüzes erdő |
Zsarátnokát a lávatóba csapja |
És kénes bűzt pöffen a lávafertő. |
101. | Fején brigantik nagy hegyes kalapja, |
De arcából nem láthattam sokat |
S nem ismertem meg, hogy ki fia-apja, |
102. | S láttam, hogy ő se láthat másokat, |
Mert melléhez, guzzsal rákötözve, |
Egy szürkeszörü kanmacska tapadt, |
103. | Mely arcát úgy kaparta s tépte össze, |
Hogy vére csurgott s bőgött, mint az állat |
S ordítva tűrte, hogy vérben fürössze |
104. | A testébe kapaszkodó utálat |
E prüszkölő és nyávogó kisértet |
Tüsszögve a szemébe macskanyálat. |
105. | S szemet maró és bűzös, barna mérget, |
S én szóltam: "Mester! ki e lélek itt, |
S mely törvény az, melyet bűnözve sértett, |
106. | Áthágva gőggel kötelékeit, |
Hogy macska az, ki hozzá hű csupán, |
A melynek hűtlensége régi hit. |
107. | S hiába vágyik a magány után, |
Rákötve élő, eleven kinpadra, |
Bár ugranék már elgyötörve tán |
108. | A tüzes tóba, mint a szalamandra, |
Agyongyötörve s tehetetlenül. |
S ő ennyit válaszolt csak: "Ez Salandra". |
109. | S láték amottan még ezenfelül |
Egy büszke várost, melyben jajgató |
Népek futottak kívül és belül. |
110. | És láng csapott fel, fellegig ható, |
Mert minden háza egy tüzes kemence, |
S égett a templom és lángolt a tó. |
111. | A tó, melyen szétfolyt s lángolt a kence, |
A szerterobbant tűzsóvár olaj. |
S én szóltam: "Mondd, e város nem Velence?" |
112. | De elnyelé szavát a szörnyü jaj, |
Mit száz meg egyszer visszavert a vár, |
Amelynek tornya olvadt, mint a vaj, |
113. | És visszaverte a komor határt, - |
És fent az égen fent a vár felett |
Uszott egy néma és sötét madár, |
114. | Mint haldoklók fölött a Rémület, |
Amelyre dermedt torkukat kitátják - |
S én szóltam: "Mester, szörnyü bűn lehet |
115. | E városé, viselve néma vádját, |
Ó mondd, mi bűne?" És ő felelé: |
"Elárulá kenyéradó barátját". |
116. | Tovább haladtunk, másik kor felé, |
Hol néma és hideg homály borongott, |
Hogy reszketett és sírt szivem belé, |
117. | Mert benne minden léptem messze bongott |
S a homályból nyöszörgés tört elő, |
S láttam egy sápadt és fakó korongot: |
118. | Egy fej csupán, - megismerém, ez ő! |
D'Annunzio, a klasszikus poéta! |
Körötte furcsaillatú mező, |
119. | Az arca torz és halvány, mint a kréta, |
Nyakig lebegve holmi sűrű lében, |
S hápogva néz és megzavarva, szét a |
120. | Nyulós és barna löttyből, mely fülében |
Csorogva foly s kezet-lábat lehúz. |
Kéz és láb, tele hajjal, mint az ében, |
121. | Orrán is hajszál, sűrű, számra: húsz, |
Csak koponyája tar, miként hegy orma, |
S ő huzná beljebb, mint egy Tantalusz, |
122. | De ama nedv, ama kenőcsi-forma |
Leszáll ilyenkor, erre sírni kezd ő, |
Hiába minden rugkapálás, torna. |
123. | S szóltam: "Mester, e nedv, e lélekvesztő, |
Miből van, mondd, s mért gyötri úgy imetten?" |
S ő válaszolt nyugodtan: "Hajnövesztő". |
124. | Nyugodtan állott, én pedig nevettem. |