Kazinczy Ferenc: A TISZTULÁS INNEPE.
A harcz nagy istene; |
S elnyomja az elnyomót. |
Rád néki gondja van. |
S elnyomja az elnyomót. |
A harcz nagy istene. |
S elnyomja az elnyomót! |
Az agg erdőben aludtam el |
Zaj támada az agg tölgy lombjai közt,
S elverte szememről álmomat.
Idegen raj űlte meg a magas |
S a régi lakók kirohantak,
Elűzni szelid vendégeiket.
Dühösen folyt a küzdők között |
De most szeretetté vála tusájok,
S a két raj egy rajjá leve.
Ujabb hazátok szép folyamja.
Nem nyér segélyt a szennyezett;
Nem a ki más tulajdonát,
Hölgyét, cselédit, barmait,
Orúl vagy nyílt arczczal rabolja.
Nem a ki csal; nem a ki jobbját
Felének avagy ellenének
Mosolygva nyújtja, s másfelől
Mérges nyilat fúr oldalába;
Nem a ki jámbor szenvedőnek
Enyhítni rest gyötrelmeit.
A szenvedő isten sajátja,
S az érte mindig bosszút áll,
Bosszút a bántón. Tisztuljatok!
Ártatlan' vére Balambert |
És téged, dicső Etelyénk, soha nem fertőze meg.
A hős nem fenevad; védi szabadjait,
S másnak szabadját tiszteli.
Ötöly így fut, elhagyott hazánk |
Szelíden s áldást hozva medreiben;
De ha szirtek gátlják a szabad' menését,
Kicsap a mederből, s ront, pusztít haragja.
Árpád, a pálcza tiéd, tied a kard és az ércz paizs; |
Magáért, s nem magadért.
Viseld, fia és atyja néki, és a szép örökbe -
Etelyénk hagyá azt reánk - te légy vezérünk.
A harcz nagy istene; |
S elnyomja az elnyomót. |