Kazinczy Ferenc: MEZEI VIRÁGOK.
MEZEI VIRÁGOK.
Gróf Gyulai Karolinának.
Kerti virágoknak remegünk tartatni magunkat;
Minket az aljas rét s egy völgy szűk keble, s az árnyas
Szolli ide jár, szedi kincseinket, s koszorúba kötözvén,
Florai nép, mosolygva fogadd vendégedet; ím jön!
| Istennénk kegyeit nem pazarolta reánk. |
| Erdők s egy kisded csermelye habja nevelt. |
| Szép kebelén viseli, s üstöke fürtjeiben. |
| Boldog az, a kit hív jobbja szeretve fogad. |
1.
Szép vagy Rózsa, de tündöklesz s tündökleni kívánsz.
| Büszke, te nem kellesz, mert maga Szolli szerény. |
2.
Tiszta vagy és szép vagy, Liliom, de te másra homályt vetsz.
| Nem kellesz te híú, mert maga Szolli szerény. |
3.
Mit mersz, gyenge Kökércs? dér jár meg, vissza! De néked
Kedveze anyád, s magadat védeni leplet adott.
Kedveze anyád, s magadat védeni leplet adott.
4.
Szolli, Szelín, és Gyengyi nekem neve az édes lyánynak -
| Változtatja hevem a nevet, ő kecseit. |
5.
Atyjának sírjára Szelín szent könnyeket önte,
| S a könnyből te levél, Lengenye, gyönge virág. |
6.
Szegfőnek nézém, s Székfű vala. Otromba csalódás!
| Szolli, szemem szívem benned igazra talált. |
7.
Itt Violák seregelnek, amott Rezéda. Kis isten,
| Hol Psychéd? titeket illet az isteni fekv. |
8.
Flora neked koronákat adott, hiu Császna; de kebled
| Nem lehel illatokat, s Császna, te büszke lehetsz? |
9.
Nincsen színe, de van szaga. Ah e tarka seregben
| Ő egyedűl színes, társai mind nem azok. |
10.
Kél a nap s megnyílsz, de ha száll, elzárkozol. E szív
| Ezt teszi, Gyengyi, ha jősz; ezt teszi, Gyengyi, ha mégy. |
11.
Téged nyujta nekem a kékszemü lyányka, kis Emlény,
| S ment, s ezt sóhajtá: Oh ne feledj! ne feledj! |
12.
Intesz, szép Narcissa, s ölel Zephyr. Én is ölellek,
| Mint Zephyr a búsat, isteni lyányka, csak ints. |
