MÁSODIK RÉSZ. A BOLDOG SZERELEM. | Verstár - ötven költő összes verse

Teljes szövegű keresés

MÁSODIK RÉSZ. A BOLDOG SZERELEM.

L'amour est notre vie: oui, vivre c'est aimer,
C'est rendre un autre heureux, et c'est l' tre soi-m me

Bernis.

Enchainés ( la fois par l'hymen et l'amour,
Couple d'époux amants, quel bonheur est le notre!

Helvetius.

1. Dal.

Halljátok! kik esmerétek

Keserveit éltemnek,

Kik szántatok s részt vevétek

Gyötrelmiben szívemnek:

Örűljetek, hiv barátok!

Boldoggá lett éltemen,

Áldássá lön a vad átok,

Mely függ vala szívemen;

Haljad s érezd, föld s levegő!
Enyém! Enyém örökre ő! -

Hálá, Lízám, szívednek!

Sorsom! rendelésednek!

2. Dal.

Musám te! ki zokogással

Töltéd a természetet,

Töltsd most örömkiáltással

Napnyúgotot-keletet!

Patak! ittad siralmimat?

Most örömim könnyét idd! -

Zephyr! hordtad panaszimat?

Most örömöm hangját vidd! -

Amor látván hívségemet,
Üdvezíté szerelmemet:

Az égbe felemele,

Hol Psyche van ő vele.

3. Dal.

Vétettem én, mondván, hogy jég

Isteni jó s nagy szive;

Szeretett ő engem mindég,

Hívem volt, mint én híve;

Egymást látván, legottan már

Egy úton járt érzésünk;

Rossz emberek (sok sziv így jár!)

Gátlák ölelkezésünk:

Szívem lángját kikémlelték,
Szerencsémet irigyelték,

Rágalmazták lángomat, -

És megásták poklomat.

4. Dal.

Ti, a sorsnak ostorai,

Jó hír s névnek férgei,

Társaságnak sátánjai,

A sziveknek mérgei,

Becsületnek gyilkossai,

Az erkölcsnek gyötrelmi,

Az ifjúság áspissai,

Teremtésnek fertelmi, -

Töpörödött boszorkányok!
Néktek most már füttyöt hányok:

Károgjatok bár, nem árt,

Nyelvetek nem tehet kárt.

5. Dal.

Kivált, ragyás, aszott bagoly,

Te, az erkölcs Parcája,

Ki mindent megrágsz, mint a moly,

Belzebubnak kajlája!

Ki csak alig mozogsz immár,

Nyelved mégis kerepel,

Kit a pokol nyilt öllel vár,

S ha mégy, - bezzeg ünnepel,

Pondró-nyelved csak turkáljon,
Szívnek vermet csak áskáljon, -

Banya! most már nevetlek

S mind örökre megvetlek.

6. Dal.

Ti, kik kivűl úgy fázátok

A szerelem jegétől,

Midőn belől lángolátok

Ugyan annak tüzétől,

Szomjúzátok, éhezétek, -

S gyötrelmiben éltemnek

Már szinte megdermedétek,

Érzeményi szívemnek!

Lakozzatok az örömben,
Melyet Amor nem külömben

Ád néktek, mint azokat

A mélyen fájt kínokat.

7. Dal.

Ti, kik szívem fájdalmával

Szövetkezve valátok,

S mindent a bú fátyolával

Beborítva látátok,

S minden tárgyból körűltetek

Gyötrelmeket fonátok,

Szépből s jóból előttetek

Keserveket szívátok, -

Elmém munkás rajzatai!
Érzelmim hű barátjai!

Most örömre menjetek

S mindenről azt szedjetek.

8. Dal.

Fájdalmimban átkoztalak,

Midőn kínzád kebelem;

Dicsérlek most és áldalak,

Boldogító Szerelem!

Kifizetéd uzsorával

Sérelmiért szivemet,

A boldogság méz-árjával

Borítván el létemet:

Már majd alig viselhetem, -
Öröm minden lehelletem, -

Nappalom és éjjelem, -

Áldott légy, óh Szerelem!

9. Dal.

A természet kebelében,

Erdőnek homályában,

A tavasznak örömében,

Virágok illatjában,

A pataknak csörgésében,

Pacsirtáknak szavában,

Fülemilék énekében,

És gerliczék csókjában, -

A mit lelkem titkon sejtett,
Mind igazság s valóság lett;

Mind világos érzemény

S teljesedett szép remény.

10. Dal.

Minekután a kezünket,

(Áldott, dicső ünnepnap!)

Mint isten már rég szivünket,

Öszveköté a főpap,

Hajh! mi történt akkor velünk!

Mint szédelgett az agyunk!

Miként feszűlt s fúlt kebelünk, -

Nem tudánk, mikép vagyunk:

Megakadott lélekzetünk,
Elfúl, véltük, az életünk, -

A pamlagra hanyatlánk -

Halált vélénk jönni ránk.

11. Dal.

Soká fel nem támadhatott

Lelkünk részegségéből.

Enyém s tied hallatszhatott

Csak a csókok neszéből;

S midőn aztán tört hangzatban

Ő énnekem így beszél;

«Egy imilyen pillantatban

A szív - századokat él! - »

Újra záporként esének
Gyöngyhavára kebelének

Örömimnek tüzei

S örömimnek cseppjei.

12. Dal.

Eltörlötték inségemet

Az örömek kinn és benn:

Úgy élem most életemet,

Mint a gyermek az ölben;

Örömadás, örömvétel, -

Kedvünket így cseréljük;

Egy perczenet sem illant el

A nélkül, hogy ne éljük.

Nem cserélnék koronákkal,
Sőt magával mennyországgal,

Ha már itt is égig hág

Az emberi boldogság.

13. Dal.

A kínokról beszélgetnénk,

Melyek tépték keblemet,

Míglen öszvekerűlhetnék,

S kitanúlta szívemet; -

S könnyei megáradának

Földre szegzett szemének,

És rózsáin arczájának

Tündökölve függének.

Fájt angyali jó szivének,
Hogy viperák beszédjének

Oly sokáig hihetett,

S majd áldozat lehetett.

14. Dal.

Ő is engem rég szeretvén

Szívbéli vonszódásból,

Sokat szenved szintúgy, mint én,

Csakhogy külön forrásból;

De megbocsát mind azoknak,

Kik méreggel itatták,

Megbocsát a Júdásoknak,

Kik szivünket szaggatták.

Míg vize lesz a tengernek,
Ember lészen az embernek

(Ádám ólta így vala)

Ördöge vagy angyala.

15. Dal.

Eddig a bú fellegével

Volt minden béterítve,

És az élet csömörével

Minden egybe vegyítve:

A madarak örömdala,

A természet élete,

Minden - nékem csak kín vala,

És méreggel étete;

De most minden örömöt ád!
Az is, ez is, a te munkád,

Lizám! Napja létemnek,

Istennéje szívemnek.

16. Dal.

Más a világ ábrázatja,

Másként látnak szemeim;

Más a dolgok folyamatja,

Más hangúak verseim;

Mások éltem érezeti,

Más alakja testemnek,

Mások lelkem repűleti,

Más aránya létemnek;

Más most egész természetem; -
Mert szeretek s szerettetem;

Másként jár most az idő,

Miólta már enyém ő.

17. Dal.

Nézd e rózsát bimbójában,

Kebele még bezárva! -

Nézd emezt itt virágában,

Kebele már kitárva! -

Olyan valál, szép kedvesem,

A leányi pártában;

Ilyen vagy most, szerelmesem,

Hymen nyoszolyájában;

S ennek itt már húll levele,
Teli maggal a kebele;

Ha ilyen lész, legszebb lész,

Ámbár rózsád oda vész.

18. Dal.

Tiéd minden gondolatja

És értelme lelkemnek;

Tiéd minden indúlatja

S érzeménye szívemnek;

Tiéd minden kivánatom,

Tehetségem és erőm;

Tiéd minden akaratom,

Téteményem és időm;

Tiéd vagyok mindenemmel,
Mind lelkemmel mind testemmel,

Ebren úgy mint álmomban,

Éltemben mint holtomban.

19. Dal.

Egymás mellett be szépen áll,

Egymást által ölelve,

E gyengéded két rózsaszál,

Bimbójából feselve!

Milyen szépen indúlának

Itt egygyütt virágozni!

Miként öszvehajúlának,

Lenni, múlni, magozni! -

De a kertész eljövendő,
S más karóhoz elkötend ő,

Szegény rózsák, titeket,

Mint a sors sok szíveket!

20. Dal.

Néha, midőn mellettem ül,

S ereimben a vér forr,

S kivántában keblem feszül,

Imígy esdek én sokszor:

«Adj egy csókot, adj te kedves,

De hosszút ám s édeset,

Éles legyen, tüzes, nedves -

Fájjon is egy keveset! - »

S ha oda hág az érzemény,
Honnan tovább nincsen remény, -

Vajha ezer határnál,

Halál, egyszer ott várnál!

21. Dal.

Eddig csak bús henyélésben

Múlt életem ideje;

Sorvadt a sok epedésben

Csontom s agyam veleje;

De megtérvén most már béke

S nyúgodalma szívemnek,

Ujjúl ismét tehetsége

És ereje lelkemnek:

Buzog ismét ifjúságom;
Munkál s teremt valóságom;

Mert van tárgya éltemnek,

Birodalma szívemnek.

22. Dal.

A tudomány és dicsőség

Mindent igért czéljánál,

Az ember, e lelkes por, még

Mindenkor csak szomjan áll:

Mert erejét s tehetségét

Ott csak nőni érezi;

De nyúgalmát s békességét

Mind ez meg nem szerezi: -

Csak szerencsés szerelmében,
Hogy úgy él, mint bölcsőjében

A gondatlan csecsemő,

Teljes nyugodt s boldog ő.

23. Dal.

Midőn gyermek-időnk elmúlt,

S agyba, mellbe a gond gyűl,

Életünk, hajh! be nyomorúlt

Egy osztozó szív nélkül! -

Szánlak, leány! szánlak, legény!

Kit a sors ily átka nyom;

Egyedül vagy, óh te szegény!

Csömör élted s únalom:

Mert egy ember még csak egy fél, -
És egészen csak akkor él,

(Akárki bár mit beszél,)

Midőn két szív egybekél.

24. Dal.

Szinte már majd öszvecsaptak

Az inségnek árjai

Fejem felett; - de felkaptak

Jókor a sors szárnyai;

S ide hoztak, hol már teljebb

Az emberszív nem lehet;

Ezen pontra, honnan feljebb

A boldogság nem mehet:

Lelkem minden gondolati,
Szívem minden kivánati

Örömekből tenyésznek,

Örömekben enyésznek.

25. Dal.

A természet emlőiből

Fejjünk, a mit fejhetünk;

Az életnek örömiből

Éljünk, a mit élhetünk;

De mindég úgy, hogy kivánat

Maradjon még keblünkbe;

Ha ez kihal, csömör s bánat

Jön megzabált szivünkbe.

Tarts mértéket élésedben
Úgy lesz mindég érzésedben

Örömvirág - és gyümölcs, -

Imígy él az igaz bölcs.

I. ÉNEK. II. ÉNEK. III. ÉNEK. IV. ÉNEK. V. ÉNEK. VI. ÉNEK. VII. ÉNEK.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem