Kölcsey Ferenc: A LYÁNY DALA
A LYÁNY DALA
Jön búsan az éjjel, orcája borong,
A fülmile csattog, a lyányka bolyong
Ó merre leányka? homályos az ég,
Nézd, csak maga fénylik csillaga még
| Hűsen lebeg a nyúgoti szellet, |
| Susogó bokrai mellett. |
Nézd, csak maga fénylik csillaga még
| Tisztán a szerelemnek. |
Fenn ha a szerelemnek csillaga még,
S bár légyen örökre homályos az ég,
A fülmile csattog, az estveli szél
Szárnyain lebeg és zúg a falevél,
| E lészen a lyányka vezére, |
| Nem száll remegés kebelére. |
Szárnyain lebeg és zúg a falevél,
| S ébred tüze képzeletemnek. |
Búsabb lesz az éjjel, orcája borong,
A fülmile csattog, a lyányka bolyong
Ó lyányka! sötétbe borúlt a határ,
Nézz széllyel, az égen csillaga már
| Hűsebb a nyúgoti szellet, |
| Susogó bokrai mellett. |
Nézz széllyel, az égen csillaga már
| Elhúny a szerelemnek. |
Hagyd légyen örökre sötét a határ,
S húny a szerelemnek csillaga bár,
A fülmile csattog, az estveli szél
Szárnyain lebeg és zúg a falevél,
| Nem remeg a lyány kebelében, |
| Felserken az hajnal ölében. |
Szárnyain lebeg és zúg a falevél,
| S lángol tüze képzeletemnek. |
Pécel, 1814. augusztus 18.
