Kölcsey Ferenc: AZ ARCAS
AZ ARCAS
| Arkádiában élem éltemet, |
Mirtusz köríti szőke fürteim,
Mirtuszt szeret Cythére is.
Ámor fűz nékem rózsaláncokat,
Ámor hevíti szívemet,
Ha lángszemekkel hölgyemárám tekint,
Mint Lesbos kellő lantosa.
| Nekem virít a zöld mező, nekem |
Bús hanggal hűs erdőknek dalosa
Nekem csattogja szép dal t.
És hallom nimfák ömlő énekét
Szent csermelyeknek partjain,
Melyen Chitone fellegek között
Borongó képpel andalog.
| Ilyenkor hevűlve vészem lantomat, |
A kék szemekkel szép pásztorleány
Meghall kedveltje karjain;
Az vészi sípját, mint Szicília
Szép völgyén Phoebus kedvese,
S bámúlva áll meg nyája hangjain
Függvén zöldellő szirtokon.
| Egykor sötét sír zár el engemet, |
Miként madárkák bájos éneke,
Ha éj borítja berkeink.
A kék szemekkel szép pásztorleány
Sóhajtva kérdi pásztorát:
Mért szünt meg a dal, mely folyt édesen
Arkádiának halmain?
| Hiába sóhajt a pásztorleány! |
Mirtuszt szór arra tájunk pásztora,
Kit Ámor szent lánggal hevít,
Olvadva zengi majd zöld síromon
Szerelmeit s szerelmimet,
S nem fogja elfeledni berkinek
Szent éjiben Echó nevem.
Debrecen, 1809. augusztus 6.
