Kölcsey Ferenc: EGY SZÜLETETT LEÁNYKÁNAK
A nimfa dalait,
Ha megjelenni látja kellemében
Májust s virágait,
A rózsalombokat,
És hallja mint zúg a visszhang, dalára
Tördelve hangokat.
Miként az esti szél,
Kerengve lengvén rózsabokraimról,
Hesper szép fényinél.
Andalgva hallanak,
Midőn a berkek öblös hangjaikban
Utánam hangzanak.-
Anyád lágy kebliben,
Nem még dalom, mely zeng, puhán lebegve
Feletted édesen,
Melyet reád lehell:
Mint pásztorának a hölgy énekére,
Ha róla énekel.
Kellő nyögéseit,
Merengve éli álma tengerében
Korának kényeit.
Száll majd onnét elő;
Miként midőn a táncoló Kegyekkel
Cypris mosolygva jő.
Szétomlik karjain,
És eltéveszti létét gyúladozva
Kedvellett csókjain.-
Anyád lágy kebliben,
Hü géniusz szállong feléd lebegve,
Mosolygván csendesen,
Mint Eros fürteit,
Ki kedvelt kínokkal csalfán vegyíti
Létünk kellemeit.
A kellő halmokat
S szavával édesen elandalítja
Zengvén szent hangokat:
Virít szép színivel,
Mely kebliben idővel Cypriának
Mosolygva hervad el.
Sóhajtván tégedet,
De vond be, látván őt feléje lengni,
Előtte kelyhedet!"