Kölcsey Ferenc: ÉJI TEME'I'ÉS
ÉJI TEME'I'ÉS
| Vész ébred, üvölt az éjjeli szél, |
S karján csecsemővel ide s tova jár.
"Kebled csupa fagy;
Oly néma, sötét vagy!
Szép gyermekem alszol-e már?
| És alszik örökre, szíve körűl |
Sirt váj az anyácska, de melle szorong.
"Kész néked az ágy;
Ott fájdalom elhágy,
Hol végtelen álma borong."
| Zöld lombok alatta, fenn puha hant; |
Vad dörgeteg hangja borúlat egén,
S villám tüze gyúl
Bús fáklya világúl:
Irtózatos ünnepi fény.
| Már éji siralma kelni nem int; |
S borzadva ha érzed az éj közepét,
Dúlt álmok után,
Kísérteti órán
Száll gyermeked árnya feléd.
1836. április elején
