Kölcsey Ferenc: KAZINCZYHOZ
KAZINCZYHOZ
| Szent énekesse Széphalomnak, |
Engedd, hogy neked énekeljek,
S édesben foly majd énekem.
Im lángra lobban szép tüzedtől,
Szívem, mely tölti hangjaid,
Majd öszveolvad szent hevében,
És édesben foly énekem.
Kedveltje vagy te a Kegyeknek,
S ígéznek bájos hangjaid,
Mint amikor zöld lombok alján
Epedve zeng a fülmile,
Vagy mint mikor szelid szavával
Lottim szerelmet énekel
S a rózsabokrokon kerengő
Zefír, hallgatni őt, megáll.
Szívem, mely tölti hangjaid,
Majd öszveolvad szent hevében,
És édesben foly énekem.
Kedveltje vagy te a Kegyeknek,
S ígéznek bájos hangjaid,
Mint amikor zöld lombok alján
Epedve zeng a fülmile,
Vagy mint mikor szelid szavával
Lottim szerelmet énekel
S a rózsabokrokon kerengő
Zefír, hallgatni őt, megáll.
| Óh boldog! aki énekelhet |
S szent tűz miatt olvadva szíve
Az esti csendben ömledez,
Kinek dalán elandalodva
Ejt a kegyes hölgy könnyeket,
Sohajtva omlik karja közzé
És isteníti lételét.
Hangjára megszűnnek körűlte
A Faunusoknak sípjai,
És rózsafényben szállanak le
Az Ámoroknak sergei,
Idaliává lesz vidéke,
A Kellemek vidékivé,
Hol szendereg virágos ágyon
Paphos mosolygó asszonya.
| Igy énekelsz te! Szent szavaddal |
S édes hangokkal felhevítvén,
Olvasszad öszve szívemet,
Hagyd, follyon ő is lágy dalokba
A rózsabokrok éjiben,
Ha csendes esti szelleteknek
Fuvalma lengedez felém,
Vagy elpirúlva jő az égre
Auróra a hegyek megől,
S hullatja a lengő füvekre
Harmatja tiszta cseppeit.
| Szilágy vidékein, holott még |
Majd megtanítom így nevedre
Zánoknak szőke bükkeit.
Ha! szent nevedre bérceinknek
Elbámúlnak Faunussai,
S forrásaink nimfái, akik
Lottim nevét jól esmerik,
Elandalodva dalaimra
Fognak tanúlni tégedet,
S megszünnek dúrva hangjaikkal
Lármázni a hegyek között,
Szelid dalok fognak köszöntni,
Oh lenge bükkek, bennetek,
És ámorok fognak leszállni
A habzó völgy virágira!
Debrecen, 1809. július
