Komjáthy Jenő: ÁLOM ÉS VALÓSÁG
Hogy milliók szemén kicsordul
Az öröm harmata.
A lég egy diadalkiáltás,
A Föld elvégre mégis áldás,
Boldogság gyarmata.
Édent varázsolt új aranykor
Anyánk, a Föld ölén.
Osztó igazság, tiszta méltány
Uralkodik e szép planétán
És légi dicskörén.
Egy céltul együtt lelkesítve
Osztályuk az egész.
Szeretik egymást s égi társul
Kiki magas célokra társul,
Kar karba, kézbe kéz.
Nincs sózva átok- és panasszal
Az életgarmada.
Ledöntve minden régi oltár,
Szabadsághimnusz lett a zsoltár,
A szabadok dala.
Vetélkedőn az Istenekkel
A testvér-nemzetek, -
Szabad világ szabad szülötti,
Nem kellett őket ösztönözni -
Munkába kezdtenek.
Az eszmék büszke palotája
Gyorsan emelkedék;
S az ember önlelkén emelve,
Fölebb, a nyíladó egekbe,
Mindig magasbra lép.
A népek régi durva harca
Letűnt örökre már.
Ünnep az ember munkanapja,
Dologban izzad még a karja
De homlokán sugár
Kimozditám az ó-világot
Iromba sarkiból.
S eltűnt a gond, a kín, a bánat,
Érezte ember és az állat,
Hogy megváltója szól.
Leszállt és rajt maradt örökre
A Gyönyör-óriás.
Láncokba senyvedett a sátán,
S a kéklő vizek büszke hátán
Jártam mint Messiás.
Leheltek csókot a kezemre
S nyaldosták lábomat.
Futott a vak Halál előlem,
Sápadva, szétfolyó erőben
Fuvallva lángokat.
De ím szemembül most kicsordul
A bánat harmata!
A levegő egy jajkiáltás,
A Föld még most is ádáz
Helóták gyarmata.
S az istenarcu szép Igazság
Számkivetett király ...
Alattunk egyre zúg a tenger:
Ne higgy! Nincs üdv számodra, ember! ...
Fölöttünk a sirály ...