Komjáthy Jenő: KOLOSTORBA!
SHAKESPEARE: HAMLET III. I.
gaudeat pulla magis atque myrto,
aridas frondes hiemis sodali
dedicet Euro.
HORATIUS: AD LYDIAM
Sápad a fény is arcodon,
A kor zsákmányul ejti véred,
S elhagylak én is, angyalom!
De róla ember nem tehet,
S nincs Isten, aki visszahíja
Az eltűnt, tiszta élveket.
Széttört a fényes Ideál;
A régi szenvedélyek üszke
Előbb-utóbb hamura vál.
Kinálva újabb élveket,
Nem áhitom már játszi lényed;
E szem már messze révedez.
Nem halok egy mosolyodért,
Szélnek bocsátlak, mint a lombot,
Melyet hideg zúzmara ért.
Hiába kendőzöd magad!
Több lángvérű, hóbortos ifjú
A te hálódba nem ragad.
Maholnap minden elkerül;
S én is, a régi rab; dalomban
A szánalom gúnnyal vegyül.
Ragyogó bájak romjait!
S ha már a testet meg nem óhatd,
Mentsd meg a lélek hamvait!
Bús, hervatag Oféliám!
Hisz a virág, tudod, mivé lesz
Eső és napsugár hiján!
Beteg virágnak még az is:
Kikölti vétkes szenvedélyit
Még hulladozva, porban is.
Jó volt szivemmel játszanod:
A játékszert minek töréd szét?
Több játékszert nem adhatok.
Szelíd, engesztelő imád,
Tépd össze lenge szíved fátylát!
S feledve lesz minden hibád.
Nekem is elhal ajkamon,
Napfényes álmaim hatalma
Ugyis dicsőbb tájakra von.
Többé sohase lássalak!
Tovább ne kívánj élni! Ó, tűnj
A semmiségbe, fényalak!