Komjáthy Jenő: ŐSZI DAL
ŐSZI DAL
Jaj, beh szép ősz! Búból fakadt a kéje;
A halálnak halhatatlan zenéje.
Összeillünk már mi ketten,
Tudja Isten, megszerettem
Én az őszt!
A halálnak halhatatlan zenéje.
Összeillünk már mi ketten,
Tudja Isten, megszerettem
Én az őszt!
Lelkemet is megtörte a búbánat,
Halni tudnék, haló sugár, utánad!
Sötétedik az életem,
Gyönyörűség volna nekem
Meghalni.
Halni tudnék, haló sugár, utánad!
Sötétedik az életem,
Gyönyörűség volna nekem
Meghalni.
Jaj, beh szép ősz! Fájdalomból a kéje,
Így foganik a nappal is az éjbe;
Egy a másba szinte áthal,
Öreg éjből ifju hajnal
Születik.
Így foganik a nappal is az éjbe;
Egy a másba szinte áthal,
Öreg éjből ifju hajnal
Születik.
Lelkemet is átlehelni akarnám,
Illatozón, mint a virág, kiadnám,
Kilehelném a világba
S rálehelném homlokára
Lángomat.
Illatozón, mint a virág, kiadnám,
Kilehelném a világba
S rálehelném homlokára
Lángomat.
Úgy sírhatnék ma halálos kedvembe!
Ha most keblem hirtelen megrepedne,
S vérlelke, mely úgy fáj neki,
Szakadna ki, áradna ki
Belőle!
Ha most keblem hirtelen megrepedne,
S vérlelke, mely úgy fáj neki,
Szakadna ki, áradna ki
Belőle!
Érzelmeim, mint lángtenger, merészen
Elborítnák a világot egészen!
Magamat meg belevetném,
Eltemetném, elfeledném
Örökre!
Elborítnák a világot egészen!
Magamat meg belevetném,
Eltemetném, elfeledném
Örökre!
