Kosztolányi Dezső: Az első ősz

Teljes szövegű keresés

Az első ősz
 
Az első ősz.
 
Jaj, az de szomorú volt.
A híg eső sötéten csepegett,
és kézilámpással, rozoga pallón
ballagtak el a szótlan emberek.
Csak erre emlékszem. Még néha arra,
hogy halt meg a kertünkben egy virág
s a zöld gyepen sárgálló délutánon
cikáztak a virgonc, fehér cicák.
De estefelé fojtott már a füstszag,
csak a gyümölcs mosolygott a rudon,
gyertyával jártak a pincék homályán
s lopótökkel bort hoztak, úgy tudom,
a vén pohárba, esti lakomára.
Mind, mind nevettek, én voltam csak árva
és fájt a szépség és a csillogó bor,
és fájt az ősz és a zenés szüret,
a sár, a szél, a nyár bús nevetése,
a nagymamák, kik kéklő szemüket
rám csillogtatták pápaszemen által.
És fájt az est, mikor az emberek tárt
csűrökbe vitték a dús, szőke termést
s rézkotlákban főzték a szilvalekvárt.
A kerti székeket is mind behozták
és gyertya mellett a szobában ettünk,
mint temetésre, kongott a harangszó
és a tünő nyár settengett megettünk.
 
Kis nyári ruháim is eltemették
egy zöld ládába, ott tavaszig sírtak
s nyomukba - hűvös, józan, őszi tömjén -
halálosan fojtott a naftalin-szag.
 
Ilyenkor elfutottam a szobámba
az orvosságos-üvegek közé
és néztem, hogy repül le néma gyásszal
az est a csapzott, tarlott táj fölé.
Kis ujjaimmal csendesen doboltam
a lágyan összeizzadt üvegajtón,
a konyhában daloltak a cselédek,
a szél valamit keresett sóhajtón.
És amikor már mindenütt sötét lett,
az ágyba megöleltem kisöcsémet.
Aztán pihegve sírtam egymagamban,
a fákra néztem, lombjuk úgy zugott.
Titokzatosan bámultak szemembe,
mint rongyba burkolt, ázott koldusok.
 
1909

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages