Kosztolányi Dezső: Jaj, hova lettek a zongorás estek,
a végtelenből hova-hova estek?
és fekete és fekete az ablak.
A zongoránk is mint bezárt koporsó.
egy képet látok, ódon képkeretben.
apám játszott őnékik andalogva.
szivünkre szálltak, fulánkos darázs-raj.
hogy futni kellett, ki az éjszakának.
szólítottunk meg lányokat a gangon.
lábujjhegyen járkáltak a cselédek.
egy-egy kötőtű rebbent meg zörögve.
dohány aranylott a dohányszitánkba.
sötét rum és bor, datolya meg alma.
Kossuth Lajos is fölfigyelt a képen.
s e nyájas körre néztek elmerengve.
Kihullt a kép már. A keret üres lett.