Kosztolányi Dezső: KOSSUTH
KOSSUTH
James Russell Lowell
Kihalnak ősi, büszke rendek,
de a természet mégse retteg,
| elpusztul a királyi ház, |
| fa- s ón-lomokra nem vigyáz. |
Ám a Kossuth-sarj él örökkön,
s ha dúl a pallós és a börtön,
| fejök fölött száz csillag ég; |
| felkél a hérosz-ivadék. |
A természetnek lángja nem hül,
s ha a silány dőzsöl, a mennybül
| mert változatlan célja lent |
| jő a próféta és a szent... |
Ő volt az úr szent trombitája,
Győzött a lánc? E hang - hiába! -
| mint ébresztő parancsa szállt. |
| túldörgé a láncot, halált! |
