Kosztolányi Dezső: ÁLOM
zúgó esőt, méhet, mely dongva járdal,
tengert, szelet, folyót, tajtékos árral,
szelíd mezőt, vizet, kék ég alatt,
álmatlanul! Már csattog a madárdal
künn a gyümölcsös lombos fáin által
és a kakukszó fölbúg bágyatag.
lélekkel, Álom! s elhagytál rohanva,
ne nyűj tovább, alélt lelkem szorongó:
jöjj hát, napok között áldott sorompó,
friss eszme, vidor épség édesanyja!