Kosztolányi Dezső: LA BELLA DONNA DELLA MIA MENTE
a lábam vándorolni fáj,
annyit kiáltám a nevét,
hogy dalt se tud már ez a száj.
vadrózsák közt dalban feredj,
ó, kis Pacsirta, égre kelj,
mert drága hölgyem erre megy.
mit még nem ismert férfiszem,
szebb, mint Királynő és Rima
s mint holdsugár sötét vizen.
(zöld lomb, aranyló haj körül!)
Zöld fű az őszi, halavány
kévékben nem ily gyönyörű.
s nem jajt kiáltani csunyán.
Remeg, akárcsak a patak
vagy rózsa az eső után.
rózsáll a napba kegyesen,
s ily élőn nem piheg-lehel
a Kenderike begye sem.
szétvágott, bíborszája él,
őszibarack az arca és
feléd ragyog, pirulva, Dél.
viselni kéj és kín nyilát
ó, Szerelemház, ó, nemes,
eső-csapott, halvány virág!