Kosztolányi Dezső: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM Részletek
Részletek
Sietve száll felénk a nászi óránk,
szép Hyppolita. Négy boldog nap s újhold
tűnik föl: ám - úgy érzem - szörnyű lassan
fogy el a régi hold, sorvasztva vágyam,
mint mostoha, gazdag, főrangú özvegy,
ki visszatartja jussát a fiától.
Négy nap hamar zuhan le majd az éjbe,
négy éj hamar álmodja az időt át
s akkor a hold, mint újra vont ezüstív
bámulja az égről nászéjszakánknak
szép ünnepét.
Eredj, Phylostartos,
rázd vigalomra Athén ifjúságát,
ébreszd a kedv gyors-röpke szellemét,
kergesd a mélabút a temetésre,
e sápatag társ ünnepünkre nem kell.
és durvasággal nyertem el szerelmed,
de esküvőnkre másképp szól a dal,
az majd öröm lesz, pompa, diadal.
altatónkba, tente, tente,
csak csicsíja, tente, tente,
rossz varázs,
csúnya bűbáj, vad marás
édes úrnőnk fel ne verje.
Jó éjt néki, tente, tente.
el, te hosszúlábú pók,
éjbogár, röppenj az éjbe,
el, csigák s minden csuszók.
altatónkba, tente, tente,
csak csicsíja, tente, tente,
rossz varázs,
csúnya bűbáj, vad marás
édes úrnőnk fel ne verje.
Jó éjt néki, tente, tente.
Fáraszt ez a bolyongás, kedvesem
s lásd, az utunk hiába keresem:
dőljünk le kissé, hogyha gondolod,
várjuk meg itt az éltető napot.
Jól van, Lysander: nézz magadnak ágyat,
mert a fejem máris e dombra bágyad.
Egy domb legyen a párnánk, el ne űzz,
egy szív, egy ágy, két lélek s egy a tűz.
Nem, menj amahhoz a fatörzshöz el,
kissé odább feküdj. Ne ily közel.
Szerelmem ártatlan, értsd meg, ne félj!
Így a valódi szerelem beszél.
Szívem sziveddel összeforrt, igen
s most egy a kettő, szíved és szivem:
két szív, melyet egy eskü egybefűz,
de benne egy a hűség és a tűz.
Hát a helyed nem osztod meg velem?
Te oly helyes vagy s így oly helytelen.
Lysander szókkal játszik szüntelen: -
no, átkozom a gőgöt, büszkeséget,
ha helytelen vagyok miatta néked.
De kedvemért feküdj odébb talán
az illemet az ifjú és a lány
nem sértheti. Jó éjt hát, drága szívem:
ameddig élsz, addig szeress te híven!
Áment e szép imára, életem.
Haljak meg, hogyha esküm megszegem!
Szálljon szemedre minden égi béke!
Fele a kedves kívánó szemére.
Szerelmesek, őrültek agya forr
s teremtő képzeletjük megragad
olyasmit is, mit hűvös ész nem ért meg.
Az őrült, a szerelmes és a költő
nem is egyéb, mint puszta képzelődés:
aki több ördögöt lát, mint pokolban,
őrült: de bomlott a szerelmes is
cigánylány homlokába Helénát lát.
Szép tébolyában a költő szeme
földről az égre, égről földre fordul
s amint a képzelet megtestesíti
az ismeretlen dolgokat, a tolla
formát is ad nekik s a légi semmi
valóságos lakóhelyet, nevet kap.
Hogyha nem tetszett e móka,
mentse, hogy árny volt, csalóka;
gondoljátok, hogy igézet
s álmodtátok az egészet.
Megbocsássátok e témát,
álmok lenge fonadékát,
nézők, nézzetek ti ránk is,
s megjavul komédiánk is.
Amint Puck tisztes nevem,
hogyha mostan kegyesen
nem pisszegtek és sziszegtek,
szebbet is játszunk tinektek.
Másképp rút hazug vagyok csak.
Hát jó éjt mindnyájatoknak.
Egy tapsot nekem, barátok
s jobb leszek, ha újra láttok.