Kosztolányi Dezső: A VAKOK
Majdnem bohókás mind, akár a báb;
mint alvajárók, úgy haladnak át
szemük sötét gömbjét előrenyomva.
most a távolba néznek, mindenütt,
az égre; és nem látni, hogy fejük
lehajtanák, álmodva és merengőn.
éj árnyain bolyonganak. Ó város!
amíg zajod dalol, nevet, vakog,
mint ők, s azt kérdem náluk tétovábban:
mit vártok az Égtől, ti bús vakok?