Kosztolányi Dezső: EGYÜGYŰ LEGENDA
hol még nem szállt le soha, soha senki
és mikor indul a vonat,
mézes mosollyal hívogat
az állomás főnökje, tisztje meg
peckes haptákban tiszteleg,
lelkét az utasok elé kiönti
s a harmadosztályt is külön köszönti.
De a főnök bármit csinál is,
nem hoz kiszállót semmi vicinális.
Fönn az ablakban megjelen
a Főnökné személyesen,
a haja szőke, gyönyörű,
piros orcája gömbölyű,
kissé tokás és kissé hájas,
de nyájas.
Körötte négy pufók porontya,
ki az utasnak egyre mondja,
csábítva, híva,
hogy gyermekeknek roppant jó e klíma.
és bár haja is szőke, mint a búza,
az utasokat ide mégse húzza.
Ám egyszer, egyszer, szól a dal, szól a dal -
Ó, diadal -
jött egy kövér úr, kinyitá az ajtót
s a fiatal
könnyen hívő főnök most fölsóhajtott.
Üdvözlöm Önt - így rebegett
és könnyezett és hebegett.
De az nem vette észre őt, hiába,
akárcsak egy vasúti szolgát
és visszaszállt tüstént a kocsijába,
hogy egy bokorba elvégezte dolgát.
s az állomásfőnök meg, amint a nóta zengi,
fel is kötötte magát nemsokára
egy körtefára.