Kosztolányi Dezső: LÁNCVERS
fölolvastam F. I. halálakor
amelynek minden egyes szeme lélek
és minden kapcsa szív, e bús csoportban
mert hajh, egy ember a mélységbe dőlt le,
ki szenvedett, akár a legszegényebb.
Halott embertárs, sápadt imperátor,
bús társaid szólnak, búcsút köszöntve.
a napfényből az éj felé kiáltva,
kötényes munkások, harcolni bátor,
bút adnak néked, kit már sírlepel fed,
könnyek császárja, sóhajok királya.
nem hulló dísszel, gyászolunk siváran.
Láncával a hatalmas szeretetnek
csuklónk, karunk úgy rázza meg a bánat,
mint átcikázó, éles villanyáram.
és viharok azt szerte sose fújják,
tegyük a sírra, testvérek, csodának,