Kosztolányi Dezső: A NAGY MINISZTERELNÖK SÍRJÁNÁL
megállitom a sírjánál lovam.
Könnyem vizétől ázik hantja fájón,
sötét egen sötét felhő rohan...
Ki sakkozgattam Véle, a nagy Elnök
kedves tőrét hoztam Neki ide. . .
Hull a virág, a szellő néha felnyög,
más nem beszél, csak egy kenderike. . .