Kosztolányi Dezső: A LÁNY A SÖTÉT SZOBÁBA MEGY
s érezte, arca boldogan világít
s futott, elrejteni szive csodáit
az égve égő, élő ismeretlent.
valami koldusbús sarokba, messze
fénylő fejét az éjbe betemesse
és elhitesse, hogy még most se sejti.
és látta Őt, ki rá se nézett - távol -
de gondolatba megölelte vágyva
s terhes fénnyel szivében, a homályon
ragyogva ment át a sötét szobába.