Kosztolányi Dezső: NAGY A REGGEL
bohémek, napi harminc
cigarettátok keserű abrakjával,
éjszaka hivatalnokai,
nézzétek, hogy indul a hegyek mögül
az ismeretlen ifjú.
csupa kezdés,
nyugtalan szívdobogás.
Találgatom, mit hoz nekem,
hiszek benne, ki hisz még,
vele hancúrozom,
rigóival fütyörészem.
Úszunk fiammal az üvegzöld vízben,
fényes nyilalással,
mint a halak,
majd a fáradtságtól boldogan lihegve
partra rogyunk és akkor
vizes hajunk a homlokunkba csapzik,
minthogyha sírnánk
a reggeli láztól
s meztelenül,
kurjantva kanalazzuk
az aludttejet.
mint mindenki.
Tíz órakor unottan ásítok,
délben fáj a fejem,
délután a telefon kagylója
szavak moslékját hömpölygeti felém
de a reggelt, a reggelt mégse felejtem.
Emlékezem rá akkor is,
mikor este mindketten megöregedtünk
s én fekszem az ágyban,
ő meg hitetlenül,
vénemberként csoszog az utcán,
sötét papucsában,
árnyék-üstökével
s beszórja ablakomat
fekete szemetével,
hideg, kiégett pörnyéjével
a napnak.