Kosztolányi Dezső: A CSILLAGOKHOZ
A CSILLAGOKHOZ
1
Ó, csillagok, ma újra felkelétek
s lángokban áll az égi palota,
de én remegve nézek csak felétek.
Ti vagytok a fény, én a föld pora,
ti lángokat sugárzotok örökre,
de én megyek, szép csillagok, tova.
s lángokban áll az égi palota,
de én remegve nézek csak felétek.
Ti vagytok a fény, én a föld pora,
ti lángokat sugárzotok örökre,
de én megyek, szép csillagok, tova.
Az ismeretlen mélységekbe dőlve,
meredten alszom, mint fehér halott,
míg szikratengert ontotok a földre.
meredten alszom, mint fehér halott,
míg szikratengert ontotok a földre.
Ha majd síromba csöndbe porladok...
Ó, csillagok, sugárzó csillagok.
Ó, csillagok, sugárzó csillagok.
2
Ti voltatok rajongó vágyaim csak!
Kitártam a szivem elébetek,
mindég imádtam azt, mi fény, mi csillag.
Kitártam a szivem elébetek,
mindég imádtam azt, mi fény, mi csillag.
Bús éjszakáimon, már mint gyerek,
vágyó reménységgel rátok mosolygtam,
s ti lánglobogva integettetek.
vágyó reménységgel rátok mosolygtam,
s ti lánglobogva integettetek.
Később, a rózsatermő ifjukorban
perzselve lángolt ajkamon a csók,
de én siettem a magasba zordan
perzselve lángolt ajkamon a csók,
de én siettem a magasba zordan
és értetek ma is élek-halok...
ó, csillagok, szépséges csillagok.
ó, csillagok, szépséges csillagok.
3
Aranysugáros örvénytekbe dőltem
s az égre nézett könnyező szemem,
amíg a többi turkált lenn a földben.
s az égre nézett könnyező szemem,
amíg a többi turkált lenn a földben.
Bukásaimba volt a győzelem,
fénycsókokon lett részeg mámoros szám,
ti jártatok a bús uton velem.
fénycsókokon lett részeg mámoros szám,
ti jártatok a bús uton velem.
Hogy nem hajolt szivem szerelme hozzám,
ti drága szóval vígasztaltatok
s gyémántsugárba fürdött könnyes orcám.
ti drága szóval vígasztaltatok
s gyémántsugárba fürdött könnyes orcám.
S rátok bíztam hatalmas vágyam ott...
Ó, csillagok, vezérlő csillagok.
Ó, csillagok, vezérlő csillagok.
4
De menni kell... Ez érzelemviharban
vegyétek, íme, végső búcsumat!
Elválok a világtól félve, halkan.
vegyétek, íme, végső búcsumat!
Elválok a világtól félve, halkan.
Foszlástokon a mindenség mulat
s reá recsegve zörren ősi sarka,
én eltünök, mint gyenge szélfuvat.
s reá recsegve zörren ősi sarka,
én eltünök, mint gyenge szélfuvat.
A ti haláltok oly szép, tünde, tarka:
meging a föld, ledől a szikla-fok
és ünnepi gyásztűz lobog kavargva.
meging a föld, ledől a szikla-fok
és ünnepi gyásztűz lobog kavargva.
Én szótlanul siromba roskadok...
Ó, csillagok, hatalmas csillagok!
Ó, csillagok, hatalmas csillagok!
5
Ó, hogyha rátok lelkemet kötözném
s száguldanék rohanva véletek,
a végtelen síkján, mint ifju, bősz mén.
s száguldanék rohanva véletek,
a végtelen síkján, mint ifju, bősz mén.
Aranyszilánkotokkal reszketeg,
vészes rohammal szállnék, mit sem óva,
a törpülő árnyékvilág felett.
vészes rohammal szállnék, mit sem óva,
a törpülő árnyékvilág felett.
S ha jönne végre a halálos óra,
együtt forognánk vészesen, balog
s lehullanék én is, a fény hozója.
együtt forognánk vészesen, balog
s lehullanék én is, a fény hozója.
S ti hirdetnétek, társatok halott...
Testvéreim, száguldó csillagok!
Testvéreim, száguldó csillagok!
1905-1907
