Kosztolányi Dezső: A SZERELEM TITKA
A SZERELEM TITKA
Friedrich Hebbel
Hűvös álomnak mondod a szerelmet,
én azt hiszem, fájdalmas ébredés;
egy semmihez köt és a lánc nem enged,
kopár, sötét álmunkon bú tenyész,
megborzadunk, megráz és int: szerezd meg
az életet, de az erőd kevés.
A karjaink meg vannak mind kötözve,
kedvünk s a vágyunk roskatag dől össze.
én azt hiszem, fájdalmas ébredés;
egy semmihez köt és a lánc nem enged,
kopár, sötét álmunkon bú tenyész,
megborzadunk, megráz és int: szerezd meg
az életet, de az erőd kevés.
A karjaink meg vannak mind kötözve,
kedvünk s a vágyunk roskatag dől össze.
Távol vidékről jő egy bús zarándok,
lefekszik és álomba szenderül.
A fák befödik, kedvesek, virágzók,
az árnyban alszik, csendben, egyedül.
Ébred. Sok csillag szór reája lángot,
szagos szellő jő enyhe gyógyszerül.
Az ég reá hajol tüzes sugárba.
Álom! sóhajtja s a szemét lezárja.
lefekszik és álomba szenderül.
A fák befödik, kedvesek, virágzók,
az árnyban alszik, csendben, egyedül.
Ébred. Sok csillag szór reája lángot,
szagos szellő jő enyhe gyógyszerül.
Az ég reá hajol tüzes sugárba.
Álom! sóhajtja s a szemét lezárja.
