Kosztolányi Dezső: A SZOMSZÉDAIM
A SZOMSZÉDAIM
Arno Holz
Sötét udvarra nyílik ablakom,
kormos falak, piszkos tetők előttem,
de bizony amióta itt lakom,
víg bölcselőként már belétörődtem.
Ha kinyitom a bús, kis ablakot,
szobámba friss lég, édes napmeleg jön,
nem fázom és sohase koplalok
s csak egy kis írás az egész teendőm.
kormos falak, piszkos tetők előttem,
de bizony amióta itt lakom,
víg bölcselőként már belétörődtem.
Ha kinyitom a bús, kis ablakot,
szobámba friss lég, édes napmeleg jön,
nem fázom és sohase koplalok
s csak egy kis írás az egész teendőm.
Csak egy kis írás, hogyha egyedül
a könyveket búvárlom órahosszat,
egy-egy érzésem dalba sikerül
s a dallamos sor ríme szórakoztat.
Ilyenkor fejemen dicsfény lebeg,
gazdag szívem egy napfényes, nagy oltár;
boldog lehetnék és elégedett,
de szomszédságom rosszabb a pokolnál!
a könyveket búvárlom órahosszat,
egy-egy érzésem dalba sikerül
s a dallamos sor ríme szórakoztat.
Ilyenkor fejemen dicsfény lebeg,
gazdag szívem egy napfényes, nagy oltár;
boldog lehetnék és elégedett,
de szomszédságom rosszabb a pokolnál!
Nem fuvolás ő, kinek ásatag
nótája az "utolsó nyári rózsa",
se tánc-zseni, aki órákat ad
s a zongorának bomlott virtuóza:
egy varga az s ha az éj árnya jő,
vén csizmatalpakat izzadva foltoz,
mellette ül és kötöget a nő,
porontyai meg sírnak a dologhoz.
nótája az "utolsó nyári rózsa",
se tánc-zseni, aki órákat ad
s a zongorának bomlott virtuóza:
egy varga az s ha az éj árnya jő,
vén csizmatalpakat izzadva foltoz,
mellette ül és kötöget a nő,
porontyai meg sírnak a dologhoz.
Én Istenem, e bús sírás miatt
álmomból ó de sokszor fölijedtem! -
Láz rázta meggyötört tagjaimat,
hogy szertenéztem fázva, fél-imetten.
Ríttak a varga éhes magzati,
a csecsemő elpilledt a sírástól -
s ilyenkor úgy rémlett, hogy valaki
nekik három fekete ágyat ácsol.
álmomból ó de sokszor fölijedtem! -
Láz rázta meggyötört tagjaimat,
hogy szertenéztem fázva, fél-imetten.
Ríttak a varga éhes magzati,
a csecsemő elpilledt a sírástól -
s ilyenkor úgy rémlett, hogy valaki
nekik három fekete ágyat ácsol.
Tompán dübörgött egy kopott kocsi
s a szürke ház előtt megállt setéten,
kivitték őket a gyász zsoldosi
a rozoga, sötétlő gyász-szekéren.
Kortyintott egyet a részeg kocsis,
girhes gebéit káromkodva verte,
túl voltak ők már árkon-bokron is,
de a gyereksírást hallottam egyre!
s a szürke ház előtt megállt setéten,
kivitték őket a gyász zsoldosi
a rozoga, sötétlő gyász-szekéren.
Kortyintott egyet a részeg kocsis,
girhes gebéit káromkodva verte,
túl voltak ők már árkon-bokron is,
de a gyereksírást hallottam egyre!
És akkor is kísértett a sírás,
hogy ablakomba nevetett a reggel,
s szemembe búsan ült az éji láz,
hogy írni kezdtem tétova kezemmel.
Mit ért a víg, mosolygó bölcseség?
Légváram megdőlt, a dal kedve meghalt,
nem mert sötét volt a rút, szürke lég,
de mert elnémult a síró gyerekhang!
hogy ablakomba nevetett a reggel,
s szemembe búsan ült az éji láz,
hogy írni kezdtem tétova kezemmel.
Mit ért a víg, mosolygó bölcseség?
Légváram megdőlt, a dal kedve meghalt,
nem mert sötét volt a rút, szürke lég,
de mert elnémult a síró gyerekhang!
Sovány kenyérért koldul a szegény
és szívtelenül gyűri le a gazdag;
ez boldogul, tétlenkedik henyén
s érette milliók pincében asznak.
A gazdagokra selyemágy omol,
ha pezsgős éjre ráderül a hajnal,
míg lámpafénynél a sápadt Nyomor
virraszt fehéren, vacogó fogakkal.
és szívtelenül gyűri le a gazdag;
ez boldogul, tétlenkedik henyén
s érette milliók pincében asznak.
A gazdagokra selyemágy omol,
ha pezsgős éjre ráderül a hajnal,
míg lámpafénynél a sápadt Nyomor
virraszt fehéren, vacogó fogakkal.
Ó, Istenem, miért van ez, miért?
Úgy nyom e szörnyü kérdés, mint az ólom.
Még énekemben is e gond kisért,
síró dalomban is ezért vívódom.
Nincs más a földön, mint vak, szürke gond?
A múzsa is a szennyet vájja-túrja -
szívem egykor dalok víg fészke volt
s ma hallgatag gyászol, mint egy könny-urna.
Úgy nyom e szörnyü kérdés, mint az ólom.
Még énekemben is e gond kisért,
síró dalomban is ezért vívódom.
Nincs más a földön, mint vak, szürke gond?
A múzsa is a szennyet vájja-túrja -
szívem egykor dalok víg fészke volt
s ma hallgatag gyászol, mint egy könny-urna.
