Kosztolányi Dezső: ERDŐK
miket az esti pír borít be lágyan,
olyan békét lehel rátok a vágyam,
hogy percre enyhül fogságom keserve.
dühös kezem a vas véresre ássa,
az árva kutya nem ilyen szegény,
vagyok a meglőtt állat ordítása.
honi fenyők, karoljatok ma át.
Hogy szőttetek ti hajdanán a boldog,
távol gyerekre szép, csodás ruhát. . .