Kosztolányi Dezső: MÉG EGYSZER
MÉG EGYSZER
Conrad Ferdinand Meyer
Még egyszer a hegyre ki, fürge legény -
hogy habzik a csermely, a víz csupa fény
és villog a hó a tetők peremén.
hogy habzik a csermely, a víz csupa fény
és villog a hó a tetők peremén.
A déli, az északi szél idedül,
és fönn az orom tetején elegyül.
Merengek a régi időn egyedül.
és fönn az orom tetején elegyül.
Merengek a régi időn egyedül.
Ó friss hegyi lég, üdítő lehelet!
S te vérszínű rózsa a szikla felett,
kunyhó, min a füst koszorúja remeg -
S te vérszínű rózsa a szikla felett,
kunyhó, min a füst koszorúja remeg -
szétoszlik a köd, a nehéz, keserű,
már éled az ég, kinyilik a derű
és szárnyal a fényben a saskeselyű!
már éled az ég, kinyilik a derű
és szárnyal a fényben a saskeselyű!
Keblébe szivem viszi föl-föl a sas,
az ég közelétől olyan sugaras,
borzasztja, deríti a büszke magas -
az ég közelétől olyan sugaras,
borzasztja, deríti a büszke magas -
de ott a vadász, ime látom is őt,
a szürke tetőkön a szürke lesőt,
épp most emelinti magasba a csőt.
a szürke tetőkön a szürke lesőt,
épp most emelinti magasba a csőt.
Nem szállok a völgybe, úgy éget a láz -
most küldd a golyót ide, bérci vadász!
Boldog vagyok! Épp a szivembe találsz!
most küldd a golyót ide, bérci vadász!
Boldog vagyok! Épp a szivembe találsz!
