Kosztolányi Dezső: WALPURGIS-ÉJ
WALPURGIS-ÉJ
Julius Hart
Forrón lebeg föl a nyár-éjszaka,
nehéz virágillat bolyong a kertbe,
virágpihén susog a szél szava.
nehéz virágillat bolyong a kertbe,
virágpihén susog a szél szava.
A zaj kihal, csók csattan messze-messze,
fuvola szól - s az úton egyedül
egy kis madár botorkál tévelyegve.
fuvola szól - s az úton egyedül
egy kis madár botorkál tévelyegve.
Az ablak nyitva, az erkély felül
vadszőllő int, a fák sötétedőek,
fejük lecsüng s az éjjel elvegyül.
vadszőllő int, a fák sötétedőek,
fejük lecsüng s az éjjel elvegyül.
Egy sárga oroszlánbőrön előtted
fekszem ziláltan, kusza hajjal én
s lázas fejem vad álmokkal beszőtted.
fekszem ziláltan, kusza hajjal én
s lázas fejem vad álmokkal beszőtted.
Véres vonalba hull alá a fény,
a lánc aranyján imbolyog a mécses
és a piros derű ágyadra mén.
a lánc aranyján imbolyog a mécses
és a piros derű ágyadra mén.
Te nyugszol az ágy bíborán, sötét lesz;
barnult karod már pőre s homlokod
kék orchideáktól, gyöngylánctól ékes.
barnult karod már pőre s homlokod
kék orchideáktól, gyöngylánctól ékes.
Melledről a fátyolt tovább dobod,
vékony kezed zúgó szivedre téve,
szemed csukod s nyakad már villog ott.
vékony kezed zúgó szivedre téve,
szemed csukod s nyakad már villog ott.
Kevély fejedről szűk habokban ér le
sötét hajad s beárnyal reszketeg,
mint éjszínű virágok kondor éke.
sötét hajad s beárnyal reszketeg,
mint éjszínű virágok kondor éke.
Nagy némaság van, megkapom kezed,
tűz-csókokat adok lágy ajkaidnak,
tompán kacagsz, hiszek és reszketek.
tűz-csókokat adok lágy ajkaidnak,
tompán kacagsz, hiszek és reszketek.
Közelg az éjfél, esdekelve hívlak,
az ég benéz a széttárt ablakon,
beszáll a végső, édes, éji illat...
az ég benéz a széttárt ablakon,
beszáll a végső, édes, éji illat...
S a mécsvilág kialszik elhalón...
