Kosztolányi Dezső: Ó ÉJ
a bánatom, a könnyem szeliden:
ó Éj, csak a te édes karjaidban
csitul el árva, békétlen szivem.
lankadt lelkem kegyesen öntözöd.
Letéped a bús eszme régi fékét
s száguldhat az ég és a föld között.
hív most aludni, feledni, nyugodni,
haragcsitító, bú-feledtető.
ki sírva alszik el, mindent feledvén,
öreg nagyanyja ráncos, barna keblén.