Kosztolányi Dezső: EMILIA
egy ismeretlen vágy gyötör,
járkálok a rózsás tilosban,
hol a könny, seb merő gyönyör.
eszembe jut az ifjuság
és én fonom, szövöm, merengve
a szűzi vágy hó-mirtusát.
távolba halkan szól a dal,
könnyezve látom, szép az élet
és hogy szivem még fiatal.
lelkembe búgnak a dalok.
Átérezem az üdvök üdvét
és azt hiszem, hogy meghalok...
itt e világon,
enyémek a bús, néma rózsák,
a lázas álom.
a csók tiétek,
nekem elég, ha őt imádva
árnyába lépek.
már elrabolja,
de én birom s egy röpke szóra
kiszáll karomba.
szemébe fény gyűl
s még szebb a rózsás képzeletnek
aranyködétül.
édes vigasznak
és hadd legyek ily koldús-árva
s ily szörnyű gazdag!