Kosztolányi Dezső: VÁLÁS
nékem elviselhetetlen,
most is érzem azt a bút, mit
reggel, ahogy útra keltem.
álmos arcú fickók ültek,
némán néztek a borukra,
s ettek marha- s borjúsültet.
a friss hajnalt üdvözölték,
az utasnép a kupékba
tolta útrakész böröndjét.
hosszú nagy szalonkabátba,
a fejem fölött füstölve
haldoklott az éji lámpa.
elmerengett, szembe vélem;
bú honolt festékes arcán,
tükröztetve dúlt kedélyem.
szóltam és felsóhajtottam,
sőt szerettem volna sírva,
némán ráborulni ottan.
bánatomban Ön megértett,
tudja, elhagyom a kedvest,
őt, a szőkét, őt, a szépet."
chartreuse-t és cointreau-t öntött
s megjegyezte, hogy e szesz már
meggyógyított több bús költőt.
"Ó, kisasszony, szörnyű bú nyom
s ez - Horatiust idézem -
üldöz a hajón s vasúton".
számlám gyors úton rendezvén,
megható és könnyű pose-zal
felhajtottam azt a szeszt én.
s sírva mentem a vasútra,
én tudtam csak, kit hagyék el...
Meg tán a kisasszony tudta.
a perron, gépgyár, hegyoldal
s vágtattunk a sűrű ködben
a fehér bús téli holddal...